Sport és Egészség

Az Advent jegyében került megrendezésre Sport és egészség című rendezvényünk.

Süti mustrát tartottunk, a résztvevők által hozott süteményekből, – vártuk a hagyományos és egészség jegyében készült különféle mentes sütiket, illetve közös sportfoglalkozáson vehettek részt az érdeklődők, majd azt követően táplálkozási tanácsokat hallhattak az Adventre tekintettel.

Adventi kézműves foglalkozás

Török Emőke babakészítő, Kakas József kosárfonó és Csapó Angéla szövő, a népművészet ifjú mestere állt a résztvevők segítségére és tanították mesterségükre a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.

Az elkészített műveket mindenki hazavihette és örvendeztethette meg családtagjait a saját készítésű angyalkákkal, adventi koszorúalapokkal, és övekkel, karkötőkkel.

Családmenedzselés

Mi a családok valódi szerepe? Milyen 3 típusa létezik a párkapcsolatoknak? Kell-e vezető egy családba? Hogyan kezeljük hatékonyan a családi feladatokat? A gyerekek szerepe a családban Mihez kezdjünk a saját szüleinkkel?

Számtalan kérdés, amire nap mint nap keressük a választ. Mert nem csak a gyermekeinket szeretnénk jól nevelni, hanem szeretnénk családunkat is úgy vezetni, menedzselni, működtetni, hogy abban mindenki boldog legyen, és érezze a család minden tagja azt a védőhálót, amelyet csak egy szeretetteljes, összetartó család tud nyújtani.

Ez az előadás ebben próbált segíteni a résztvevőknek, és kaptak válaszokat többek között a fenti kérdésekre.

Gyermeknevelés és a halálos négyes

A gyakorló szülők zsigerből próbálják jól nevelni a gyermekeiket, és ez többnyire sikerül is.

De nem véletlenül születnek a jó tanácsokat nyújtó szakkönyvek, nevelési és pszichológiai könyvek és számos előadás, ahol a szülők, ha nem is titkokat tudnak meg, de sok gyakorlati tanácsot kaphatnak ahhoz, hogy a mások által elkövetett „hibákat” ne kelljen saját hibájukon keresztül megtapasztalni.

Az előadáson az alábbiakról esett szó sok egyéb mellett:

  • A ládára állított professzor esete és a jó gyerek csapdája
  • Hogyan teszi tönkre a gyerek boldogulását a szülő jó szándéka?
  • Egy megdöbbentő példa az elcserélt bicikliről és az anyagi nehézségek valódi forrásáról
  • Mitől érzi a gyerek valóban biztonságban magát

Nyárbúcsúztató 3.

Toponáron, Kaposvár településrészében szerveztük a harmadik és egyben záró nyárbúcsúztató rendezvényünket.

Elkísért bennünket a Somogy Táncegyüttes, akik megtartották az eddig minden helyszínen nagy részvétellel lebonyolított táncházat, volt kézműves foglalkozás és arcfestés, illetve szerveztünk futóversenyt gyerekek és felnőttek részvételével illetve ezen a helyszínen is vendégül láttuk a résztvevőket egy tál étellel.